The Cursed Twins
Sziasztok!
Ez a történet két nem épp átlagos lányokról szól, akik ikrek, de nem tudnak egymásról. De mikor vége lesz a giminek egy nyári táborban találkoznak. Persze ha ez még nem lenne, elég a többi úgy mond "táborozok" sem azok, akiknek mondják magukat. A két lány Luna és Lucy White el sem tudják képzelni, hogy ez a tábor nem csak három hónapra változtatja meg az életüket, hanem véglegesen. Persze ami nem hiányozhat a történetből a szerelem, a kaland, és persze a fantazi. De nem húzom, az időt lássátok ti magatok.
Jó olvasást!
1.Fejezet
Bemutatkozás és repülős kaland Part/1
LUNA SZEMSZÖGE
Sziasztok!
Luna White vagyok,17 éves lány. Amerikában élek apámmal anyámat születésem óta nem láttam ezért viselkedek, úgy ahogy. Nem érdekel mások véleménye. Imádom a sportot, Mangát, zenét leginkább a rock-t az öltözködési stílusom is erről árulkodik. Hosszú ezüstszínű hajam van, a bal szemem zöld a jobb pedig kék színben pompázik. De nem is ezzel a kis monológgal foglalkozok, inkább folytatom, a pakolást mivel körülbelül van 3 órám, míg el nem indul a gépem. Sajna mehetek a második börtönömbe, épphogy túl éltem a sulit mehetek a másikba, amit apám talált ki. Na, mindegy megyek reggelizni. Lesétáltam a lépcsőn és besétáltam a konyhába apa ép újságot olvas, így nem látom az arcát.
- Jó reggelt Luna! Elkészültél már? - el emeli az újságot az arca elől és rám emeli tekintetét.
- Reggelt apa! Igen mindent el pakoltam már csak felkel öltöznöm és indulhatunk is - kihúzom a széket és leülök, elkezdem nézni a müzlis tálamat és kérdések merülnek fel bennem. Mit csinálok egyáltalán itt? Mik a céljaim ezen a földön? Mért vagyok egyedül? Rápillantottam apámra és hozzá kezdtem elkészíteni a müzlimet. 20 perccel később már a fürdőbe szemezgetek a tükörképemmel és készülődök. Felvetem a kedvenc szerelésemet így néztem ki.
Pont mikor kész lettem Apám nyitott be és tátót szájjal, és morcos arccal méregetet.
- Ugye csak viccelsz, ezt nem veheted fel. Azt mondtam valami kényelmes ruhát vegyél fel, nem pedig kihívót - én csak sóhajtok és ingatom a fejem.
- De Apa, ez nekem kényelmes és nem kihívó, és még veszek fel egy dzsekit is - talán meg engedi.
- Ajh! Jó nem bánom, de most az egyszer - igen, sikerült. Ugrándozok örömömben. Amint ezt megvitattuk, felkaptam a kedvenc bőrdzsekimet és egy csizmát.
És már indultam le a két bőröndömmel, a gitárommal és a válltáskámmal. De nem tudtam ki menni az ajtón, mert Agatha a ház vezetőnk megfogta a csuklómat.
Megfordultam és ránéztem.
- Tessék? - nézek rá értetlenül. Vajon mit akarhat? Teszem fel magamnak a kérdést.
- Ezt itt hagyta Kis hölgy - és át nyújtott még egy kistáskát. Én meg kelletlenül át veszem.
- Mi van benne? - nézegetem a táskát.
- A kis hölgy ebédje és kedvenc könyvei - ne értsetek, félre a könyvek alatt azt érti, hogy Manga.
- Köszönöm.
- Luna induljunk, mert lekésed a repülőt! - jaj de bánnám, legalább itthon maradnék. Na de mindegy, elbúcsúzok Agathától és már megyek is a kocsihoz. Bepakoljuk a cuccaimat. Apa mosolyogva bezárja a csomagtartó ajtaját és elém lép. Egy fejel, magasabb nálam bár szerintem nálam nem lehet nem magasabbnak lenni.
- Szokásos helyre ülsz? - néz rám kérdőn.
- Igen - jelentem ki bátran. És már ülők be az anyósülésre. Vártam, hogy elinduljunk, Apa beszállt és beindította a kocsit. Az utat csendben tettük meg. 20 perc alatt oda is értünk, kiszálltunk az autóból, kiszedtük a csomagokat. Apa elé álltam és megöleltem.
- Büszke vagyok rád. Nagyon szeretlek, kincsem - leheli a szavakat, Apa a hajamba. Mért fáj ennyire elválnom Apámtól? Hiszen már 17 éves vagyok.
- Én is szeretlek, de hamar el fog múlni ez a 3 hónap, és már megint a nyakadon leszek - mondom mosolyogva. Egy kicsit eltolom magamtól Apát, mert indulnom kell.
- Vigyáz magadra és ne kerülj bajba!
- Rendben vigyázok magamra - mondom mosolyogva és nyomok apa arcára egy puszit és indulok. Még hallom, hogy azt kiabálja, hogy: Szia! Én meg csak felemelem a kezem jelezve ezzel, hogy hallottam. Lecsekolok és már az ellenőrző pontnál vagyok, ahol le is adom a csomagjaimat. Közben körbe nézek és megpillantok egy mellettem álló fiút, aki engem néz, azaz végig mér. De frankó! Bár én se tudom levenni róla a szeme, lehet, hogy azért mert vörös a haja és ez furcsa számomra. De nem csak a haja néz ki jól, ő sem panaszkodhat. Látszik rajta, hogy az a tipikus rossz fiú. Egész vonzó, meg azok a szürke szemek, amikkel engem méreget. Fú! Na, szerintem ezt hívják plátói szerelemnek. Elsétálok az ellenőrző ponttól és fel kapom a táskámat. Hirtelen neki megyek valaminek vagy inkább valakinek. Na, már csak ez hiányzott nekem. Fel emelem a feje és azzal a szürke szempárral találom magam szembe. Remek neki mentem a vörös hajú srácnak.
- Nem látsz a szemettől? Vagy tán vak vagy? - na, ez jó! El is szállt a morál. Kis ünneprontó.
- Nem tudom, hogy te mért ordítasz velem, hisz te jöttél nekem. És képzeld, nem vagyok vak - forgatom a szemem. Nem lehet igaz, hogy lehet, valaki ekkora tapló, bár én sem vagyok a megtestesült kedvesség. De akkor is.
- Hm - és elkezd nevetni, na, ez jó. Biztos kis korában a fejére ejtették.
- Castiel vagyok.
- Én meg nem - jelentem ki gúnyosan. Erre még jobban el kezdet kuncogni. Ez tuti, hogy szívott valamit vagy egyszerűen hülye.
- Akkor más képen teszem fel a kérdést. Mi a neved?
- Luna White vagyok - mondom egy mosoly, kíséretével. Ő is elmosolyodik.
- Szóval Luna, neked aztán felvágták a nyelvedet nem gondolod? - végigmér Castiel. Én csak elmosolyodok.
- Nehogy kiesen a szemed - kuncogom, miközben le veszem a dzsekimet. Így még jobban megakad a szeme rajtam talán, Apának igaza volt, túl kihívó ez a szerelés. De most már mindegy.
- Nehogy azt híd már, hogy azért bámullak, mert jól nézel ki. Hanem azért mert, még életemben nem láttam egy ennyire deszka csajt, mint te - mi van? Hogy ütnélek agyon. Na, de mindegy nem azért vagyok itt, hogy egy gyökérrel csevegjek.
- Ha te mondod - rántom meg a vállamat és indulnék a géphez. Mikor meg hallom a fiú nevét, így vissza nézek a vállam felet. És egy fehér hajú, heterokomiás fiút pillantok meg. Azta, de jól néz ki egy napara két helyes fiú nekem ekkora mázlim nincs. Addig a fiú oda lép Castielhez. És engem méreget, elidőzik a melleimen és a combomon. Na, még egy perverz. De, én sem kímélem, csak öt tudom nézni. Castiel elkezd kuncogni. Nekem kell megtörnöm a csendet ezek szerint.
- Szia! A nevem Luna White - elkapja a kezem és egy csókot lehel a kézfejemre. Hírtelen elsötétül előttem minden. Tűzet látok és egy fiút, ahogy épp az égő ház előtt áll és sír. Nekem is elszorul a szívem, de hirtelen vissza térek a jelenbe. Ez fura volt. Közben hallom, hogy Castiel nevet. Mégis mi történt az előbb és hol van a fiú? Lehet meg kéne kérdeznem a fiúkat? Nem ez tuti rossz ötlet. Észre veszem, hogy a fehér hajú fiú már kiegyenesedet és szóra nyitja a száját.
- Üdv! Én Lisander Knight vagyok - én tuti hogy megkergültem mi az, hogy üdv. Jó, belátom ez egy kellemes meglepetés volt. Még senki sem mondta nekem hogy üdv, mindig csak azt halom, hogy: Szia, cica van gazdád? Meg ilyesmiket. Ahogy én itt tanakodok, a két fiú cseveg valami jegyzetfüzetről. Nem akarok zavarni és megy a gépem így elbúcsúzom a két fiútól és megyek a kapuhoz.
KÜLSŐ SZEMSZÖG
- Tuti, hogy ő az? - teszi fel a kérdést a rocker. A másik fiú csak bólint és így szól.
- Ja, tuti hogy ő az. A le írás illik rá. Miért kérdezed, csak nem bejön neked a kis csaj? - néz Lisander egy pervez mosollyal a barátjára.
- Jaj, de hogy is. Bár jól néz ki, de mit tudnék kezdeni egy kis taknyossal? - csóvája a fejét Castiel. Lisander meg csak jó ízűen nevet.
- Te ezt most komolyan gondoltad csak 1 évvel fiatalabb nálunk. És nem kell még neki elmondani, hogy a nagy apjánál is idősebb vagy. Tudtommal ez eddig téged nem zavart az egy éjszakás kalandokban. Csak nem akarsz vele hosszú távú kapcsolatot? - erre Castiel csak arcokat vágót.
- Ne hozd fel a korom mindig Lisander te sem ma születél. Sőt idősebb is vagy nálam. És szerintem ez a csaj egy deszka - Lisander csak a fejét fogja.
- Akkor te vak vagy, mert, hogy szerintem nem kicsi neki az hét szentség. Bár a viselkedése meg a kinézete alapján tuti hogy ő lesz az idősebb - mutat fel egy képet a két lányról.
- Látod? - Castiel kikapja a haverja kezéből a képet és elkezdi méregetni a két lányt.
- Ha szavaznom kéne, a sötétebb ruhás jobban néz ki - jelenti ki bátran a vörös hajú fiú. Lisander meg csak minden sejtően mosolyog.
- A sötét ruhás pont Luna - Castiel elkerekedet, szemekkel nézi a lányt a képen.
- Mi van? És neked honnan van róluk egyáltalán képed?
- Titok - jelenti ki komolyan a fiú és már megy a kapu felé.
- Hé! Várjál meg!
VISZA LUNA SZEMSZÖGÉBE
Jaj, de jó nem ül mellettem egy öreg néni sem. Így elő kapom a jegyzetfüzetemet és írni akarok, de nem jött az ihlet. Hírtelen leült mellém valaki, így fel nézek és Lisanderel találom magam szembe. Remek. akkor a vörös fenegyerek is ezen a gépen ül.
- Üdv Luna! Szabad tudnom mit csinálsz? - már megint ez az "Üdv". Kajak melyik kórból jött, vagy én lehetek ennyire idióta? Á! Nem.
- Persze - átnyújtottam neki a jegyzetfüzetemet és elkezdte nézni. Én meg csak a véleményét várom.
- Elég érdekes egy dal nem gondolod?
- Hát igen, de szerintem jó lesz, csak nem jön az ihlet - mondom bánatosa.
- És ehhez mit szólsz? - teszi fel nekem a kérdést és folytatja a dalom befejezését. Tátót szájal, nézem a fiút olyan hangja van, hogy az egyszerűen csodás. Aztán az egész repülő utat végig dumáljuk.
2.Fejezet
Bemutatkozás és repülős kaland Part/2
LUCY SZEMSZÖGÉBEN
- Na, akkor kezdem.
- Sziasztok! Lucy White vagyok,17 éves. Most fejeztem be a gimit. Imádok énekelni egy kicsit gitározni is tudok. Édesanyámmal élek Angliában apámat kis kóróm óta nem láttam. Anyám egy elismert divattervező. Szeretem a macskákat, Animét, Mangát. Hát lényegében ennyi majd megismertek, vagy nem - nézegetem magam a tükörben.
- Na, milyen voltam Vadóc? - nézek a fekete macskámra.
- Túl feszült vagy. Enged el magad hisz ez csak egy tábor - hát igen én egy macskával beszélő örült vagyok, csak én hallom. És tudom nem örültem meg.
- Igazad van csak 3 hónap és te is velem leszel - jelentem ki mosolyogva.
- Igen, de most menjél enni, mert le késed a gépet - hírtelen felkaptam Vadócot és a tükörben néztük egymást.
- Kérlek, tegyél le! - utasít Vadóc én meg engedelmesen le is teszem.
Lebaktatok, a konyhába ahol Szofival találkozok, ép palacsintát süt.
- Jó reggelt Lucy! - üdvözöl kedvesen Szofi.
- Jó reggelt neked is! Mi lesz a reggeli? - nézek rá kérdőn.
- Palacsinta - gyorsan elém tette a palacsintát és el kezdünk enni.
- Anya hol van? - kérdem Szofit. Bár tudom, hogy hol van. De inkább kérdezek, mint hogy rá hibázzak.
- Lucy ne kérdez butaságot! Hisz, te magad is tudod nagyon jól - hát igen anya megint az itteni irodában dekkol, mint mindig.
- Igen tudom csak a te szádból is hallani akartam - jelentem ki letörve. Anya sosem reggelizik velem. Ez után a beszélgetés után nagyon nem beszéltünk egymással. Megettem a palacsintát és fel mentem anyához.
- Szia, Anya! - meg pillantom édesanyámat. Szép hosszú barna haját és zöld szemét. Egyáltalán nem hasonlítok rá. De vajon miért? A gondolataimból anya méz édes hangja térit vissza a valóságba.
- Szia, Kincsem! Azt hittem, már jött érted, Georg, és már visz a reptérre.
- Olyanak ismersz, aki köszönés nélkül elmegy? - teszem karba a kezem és morcosan nézem anyámat.
- Jaj dehogy is. Na, hagy nézzelek! Olyan szép vagy! - nem tudok válaszolni csak anyát figyelem. Még beszélünk, úgy 5 percet, de a kocsi dudája közbe szól.
- Megjött Georg. Siess, ne várakoztasd meg!
- Rendben - megölelem anyát és szaladok a csomagokért, ami két bőrönd, két válltáska meg persze Vadóc dolgai. Leszaladok a lépcsőn és üdvözlöm Georgot ahogy szoktam el köszönök még Szofitól. Mentem a kocsihoz, be tetem a csomagokat és beszálltam.
- Mi a baj Lucy olyan furcsa vagy ma reggel. Csak nem megint azok az álmok? - hát igen Ge mindent tud rólam attól még, hogy a sofőröm csak 2 évvel idősebb nálam. És anyám jelen létében muszáj Georg-nak hívnom.
- Igen. Ma sokkal hosszabb volt és rémesebb -én teljesen meg bízok, Ge-ben hisz régóta ismerem. Ő nekem a legfontosabb a családban.
- Jaj. Próbáld magad ki aludni. Az alatt a 3 hónap alatt. Nem áll jól a sok smink, ugye tudod - simít végig az arcomon. Érzem, el pirulok. Ő meg csak mosolyog. Így olyan dögös, milyen kár hogy a söförőm és így nem lehet a barátom. De, szerintem ő is bánja. Elvette a kezét az arcomról és beindította a kocsit. Nem szabad bele szeretnem. Már nem nagyon csevegtünk én csak a tájat figyeltem. És már csak azt vettem észre, hogy Georg ki száll a kocsiból így én is ki szálltam. Hosszú búcsúzkodás után elváltam tőle. És mentem lecsekolni és az ellenőrzőponthoz, sietek, de bele ütközök egy fiúba.
- Jaj, bocsánat, nem figyeltem - fel nézek az áldozatomra és egy kék szempárral találom magam szembe.
- Semmi baj, én sem figyeltem - a kezét nyújtja felém én meg fogom, és minden elsötétül. Egy síros fiú áll elöltem egy lépcsősoron. Veszekedést hallok, talán egy házaspár vitázik, és a férfi a fiúra mutat. Hirtelen magamhoz térek. Mi volt ez? Még sosem éreztem ilyet.
- Mi a baj? - néz rám a fiú. Most hogy így végig mérem egész helyes. Fekete haja a szemébe log és azok a kék szemek... Nagyon helyes.
- Semmi baj. Jaj, még be sem mutatkoztam Lucy White vagyok.
- Én meg Armin Blue de most mennem kell. Szia! - én csak intetem neki. Felkaptam Vadóc kosarát meg a többi cuccomat, és megyek le adni őket.
- Ismerős egy fiú volt csak nem tudom honnan.
- Én nem ismerem - rántok vállat. Vadóc meg csak forgatja a szemét. - De szerintem elég helyes volt.
- Ja! Ha te mondod - hát igen ez az én cicám. Le teszem a cuccomat. És hirtelen elesek.
- Lucy! - halom Vadóc hangját. És közben várom, hogy elérjem a padlót, de a padló helyet két erős kart érzek a derekam körül. Így ki nyitom a szemem és két lila szempárral találom magam szembe.
- Jól vagy? - megnézem a megmentőm egy kék hajú fiú. Hirtelen a kezét a homlokomra teszi és megint minden sötét lesz. Hallom a veszekedő házaspárt, meg egy lövést. Hirtelen minden ki tisztul, a fekete hajú fiú épp el kapja apja kezét. Azt hiszem az öccse meg az édesanyát vigasztalja. Tejesen hasonlítanak szerintem ikrek. Hallok egy hangot szerintem ez Vadóc. És kinyitom a szemem és vele találom magam szemben meg Arminal.
- Jól vagy? - teszi fel a kérdést Armin.
- Igen azt hiszem. De te ki vagy? - teszem fel a kérdést a kék hajúnak.
- Én Alexy vagyok. És te?
- Lucy.
- Lucy jól vagy? - kúszik hozzám Vadóc.
- Öhöm - Vadóc elkezd dorombolni én meg csak meg vakarom a fejét és vissza teszem a ketrecébe.
- Ez a macska nagyon félt téged - mutat, Alexy Vadócra.
- Hát igen, de nekem most mennem kell, mert le késem a gépem. Sziasztok! - intek a két fiúnak és rohanok a gépem bejáratához.
KÜLSÖ SZEMSZÖGBEN
- Egész gyorsan ment nem gondolod Alexy? - teszi fel iker testvérének a kérdést.
- De.
- Ugye tudjátok, hogy semmi pénzért nem bízom rátok Lucyt - jelenti ki a fekete kis macska.
- Nocsak, te mióta tudsz beszélni? - teszi fel a kérdést a kék hajú srác.
- Amióta te Alexy - a cica ki nyitja a ketrecet és ki lép belőle. Rá harap a farkára és egy szőke fiú lesz belőle. A két fiú mosolyogva nézik az eseményt.
- Rég láttalak már Christian - jelenti ki, Armin.
- Te végi tudtad, hogy én vagyok, igaz Armin? - nézegeti a körmét a szőke srác.
- Persze - kacag fel, Armin. Alexy meg értetlenül nézi a fiút. Akin egy fekete felső, egy farmer nadrág és egy tornacipő van.
- Na, de térjünk a tárgyra. Én vigyázok Lucyra - jelenti ki a szőkeség.
- Jó, de nekünk is kell rá vigyázni. És mit ér egy kis fekete cica a tudod kik ellen - neveti ki Armin Christiant.
- Ne hogy azt hidd, nem tudok rá vigyázni. Többször mentetem meg öt, mint te bármikor is fogod - jelenti ki büszkén a szöszi.
- Jó, fiúk hagyjátok abba, mert mindenki minket fog nézni és Armin le késük a gépet. Örülök a találkozásnak Chris, de most mi léptünk. Csá! - amint ezek a szavak el hagyják Alexy száját már Chris át is változót Vadóccá. Armin meg csak duzzogott és mentek a géphez.
Írói megjegyzés:
Ő itt Georg:
Ő Szofi:
És végül Christian:
3.fejezet
A találkozás
LUNA SZEMSZÖGE
Egy mező kelős közepén vagyok, amit be borit valami vörös folyadék és különös szag. Hol vagyok? Mi ez az ízé?
- Ez vér? Ez nem lehet, hol vagyok? Egyáltalán én ki vagyok? - csak állok és nézem a nap utolsó sugarait közben varjak ricsaját hallom, ahogy a véres tetemekre szállnak. Ez nem lehet a valóság. Elkezdek eszeveszetten rohanni. Hirtelen egy kőben elesek. Ahogy jobban meg nézem ez nem kő, hanem egy koponya.
- Áhhhhhhhh! - ahogy csak a torkomon kifért elkezdtem sikítani. Egy kezet érzek, a vállamon felnézek, és egy nőt láttok. Felém nyújtja a kezét segítség képen. Én elfogadom, a nő meg felhúz.
- Mégis hol vagyok és te ki vagy? - bombázom az ismeretlen ezüsthajú, kék szemű idegent.
- Egyszerre csak egy - jelenti ki. - Először is ez itt talán a jövő, vagy ha tesztek ellene, akkor csak egy álom marad. A másik pedig én vagyok az a személy, aki először a karjaiba vehetett titeket.
- Miért beszélsz többes számba? - teszem fel az első kérdést és csak most esik le hogy ő az anyám. - Te mégis hol a fenébe voltál 17 évig? Mért hagytál el? Igaz nem vagyok az a jó kislány, utálom a szabályokat, és ha meg mondják, mit tegyek. De akkor is egy gyermek vagyok, aki anya nélkül nőt fel - ordítom és a könnyeim csak úgy patakokban folynak le az arcomról. Homályosan látok, de mielőtt anyámnak nevezet személy választ adhatott volna, egy férfi leszúrja.
- Anya! - üvöltöm rekedt már alig halható hangon. Anyám előttem esik ősze holtan. A férfi felém magasodik. Én csak a kést tudom nézni, amiről anyám vére, csepeg bele a már szinte vértengerbe.
- Na, most te jössz Átkozott - oldalamba döfte a kést.
Rám tört egy köhögő roham és megnézem a tenyeremet. Vér? Ez mégis hogy lehet?
- Lis..an..der - köhögöm Lisander nevét. Aki mellettem alszik. Lassan kinyitja a szemét. Hát nem sieti el még mindig vért köhögők és a kezembe is nyíllal a fájdalom.
- Luna! Mi történt? - én meg fel emelem a jobb kezemet, amiről folyik a vérem. Lisander elfehéredik, és a táskájában kezd kutatni. És egy kis fiolát vesz ki. Kivesz belőle egy fekete tablettát. Most kajak azt hiszi, hogy én rosszul vagyok, mert arra nekem is van gyógyszerem.
- Vedd ezt be! - a kezembe nyomja, a fekete tablettát én gyorsan lenyelem. Olyan az íze mintha száz különböző gyógynövényt kevertek volna össze. Elfintorodok.
- Luna nem az íze fontos, hanem az hogy segítsen. Várj, mi van a kezeden? - oda kapom én is a jobb karom belső ívére a tekintetem, amin egy szó van talán. Nem értem, mert valami furcsa nyelven van írva. Ez a szó: Damno* (Átkozott)
Lisander óvatosan meg fogta a kezem és le olvasta a kezemről a betűket.
- Luna ez gyakran meg esik veled? - teszi fel a kérdést, amitől úgy féltem, mert gyakran van rémálmom, szinte minden éjjel. Így nem is szoktam sokat aludni, de ezt egy kis sminkel, helyre teszem. De ezt a sebet nem tudom, el tüntetni mindig elő jön, ha rémálmom van. Egy kicsit habozok, amit ő is észrevett.
- Luna kérlek, mond el! Ígérem, nem mondom el senkinek, és azt is tudom nem te csináltad magaddal. Kérlek, bízz bennem! - mért aggódik értem ennyire? És mit érdekli a sebem?
- Rendben. A rémálmaim vannak. Már szinte alig alszok, de ez mellékes. A karomon vagy más hol, ez a felirat is meg szokott jeleni. A vér felköhögés most történt először - csak sóhajtok jelezve ezzel, hogy be fejeztem a monológomat.
- Értem és köszönöm, hogy megbízol bennem. De most ha nem haragszol, akkor meg nézném Castielt, mert egy barna hajú hölggyel hagytam - na, ez magas nekem, még hogy hölgyem ez olyan, mint az "Üdv". Na, mindegy nem leszek vele tapló. Úgyhogy csak mosolyogva bólintottam.
- Köszönöm 5 perc és jövök. De ha megint rosszul leszel, vedd be ezt - át nyújtotta a kis fiolát. És ezzel el is ment Castielhez.
****
Már leszállt a gép és én állhatok a női mosdóban, mert át kell öltöznöm. Hogy miért? Mert két fiúval megyek, és hát a szerelésem kihívó. Most épp a fekete felsőmet veszem, amin a Winged Skull logója van, egy rövid farmernadrág, kedvenc sötétkék tornacipőm és a bőrdzsekim. Kimegyek a fülkéből és a tükörbe nézegetem magam és sminkelek.
EKÖZBEN A FIÚKNÁL
- Na, milyen volt felügyelni a deszkát? - teszi fel a kérdést Castiel némi gúnnyal a hangjában. Lisander meg se hallotta a csípős megjegyzést.
- Nem sok mindent tudtam meg Lunáról - hangsúlyozza ki a lány nevét. - És te mire jutottál azzal a lánnyal, akire nem is kötelességünk vigyázni? - mondja mérgesen Lisander.
- Jaj, nyugi Lis még a végén meg fog látszódni a korod. De, amúgy egész jól. Meg van a száma. És a legjobb az, hogy egy táborba megyünk - jelenti ki Castiel egy pimasz mosollyal. Lisander meg csak a fejét fogja. És azon agyal, hogy lehet ekkora tökelütött haverja. Castiel a nem létező órájára pillant jelezve ezzel Lisandernek, hogy kezdi elveszíteni a türelmét.
- Hol van már az a deszka. Mit csinál eddig? Amit Isten elrontott, azt ő már nem tudja helyre hozni - Lisander meg csak sípcsonton rúgja barátját. Aki erre feljajdul és elkáromkodja magát.
- Ezt mért kaptam Lisander?
- Még meg is kérdezed? Javíthatatlan vagy, mert ha most hallott volna Krisztina vagy Luke nagyot csalódtak volna benned, hogy az ikrek egyikéről így beszélsz - jelenti ki bölcsen Lisander.
- Aj! Ne gyere nekem a szüleivel hisz nem is látták őket 17 éve már - Lisander csak rá hagyja. Bár nem akarja, belátni mégis igaza van a barátjának. - Szerintem, ha látnák a kicsi kis lányukat, nagyot csalódnának benne - Lisander erre a mondatra nagyon ideges lesz. Majdnem neki megy Castielnek.
- Még te beszélsz. Néz már magadba! Miattad vagyunk most itt és nem az Akadémián - torkolja le haverját.
- Senki sem kényszerítet rá, hogy velem gyere Lisander. Nem fenyegettelek meg, hogy velem gyere, fegyvert sem fogtam rád. Te magad ajánlottad fel, hogy velem jössz.
- És szerinted miért, mert ha nem lennék, akkor már rég a föld alatt lennél egy koporsóban. Hányszor mentettem meg szerinted a hátsódat? Vagy, hogy hányszor kevertél bele a te hülyeségeidbe?
- Basszus Lisander akkor minek segítettél, ha most a szememre hányod. Akkor inkább hagytál volna ott.
- Te idióta, azért nem tettem, mert a barátom vagy. Az egyetlen, aki akkor hit nekem és kiállt mellettem. És te vagy az egyetlen személy, aki még nem halt meg mellettem.
- Bocs be kellett volna fognom a szám már az elején. De inkább azt beszéljük, meg amit az ikrek írtak SMS-ben.
- Rendben azt írták megvan, a lány csak egy kicsi probléma van - vakarja tarkóját, Lisander.
- És mégis mi az a probléma?
- Az hogy Lucynak van egy animágussa.
- Mi van? A csajnak mióta van animágussa? És mégis ki az a személy? - bombázza kérdésekkel a haverját, Castiel.
- Talán te ismered a legjobban azt a személyt - Castiel el vörösödik a dühtől.
- Csak azt ne merd mondani, hogy Christian Blackwell az.
- Ismersz más animágust? Vagy csak tetteted az idiótát? Te tényleg ilyen vagy?
- Nem vagyok idióta. És nem ismerek mást - rázza meg a fejét Castiel. Ahogy így rázza a fejét meg pillantja Lunát, aki feléjük tart.
- Mit nézel ennyire Castiel? Lassan kiesik a szemed - Castiel csak a lányra mutat, aki csak lazán húzza maga után a cuccait, hátán meg a gitárja.
LUNA SZEMSZÖGE
Meg pillantom a fiúkat, ahogy engem néznek tátott szájjal. Melléjük érek, ők meg csak végig mérnek.
- Na, mi az fiúk? Csak nem valami jót láttatok? - kuncogom el magam, mert nagyon jól tudtam, hogy a fiúk mit néznek. Mind a kettő pimasz mosolyra hozzák a szájukat.
- Lisander láttad a szőke bombázót? - Lisander csak bólint. - Micsoda mellei voltak és a feneke. Tuti hogy francia volt - Lisander meg csak bólogat, mint a jó kisgyerekek, akik a cukorért bármit meg tesznek. Én az egészre csak a szememet forgattam. És már ötöltem a bosszún.
- Akkor, ha annyira dögös biztos okos is. Kérjétek meg, hogy segítsen nektek meg találni az utat a táborhoz. Na, császtok fiúk! - meg fogom a cuccomat és el indulok a kijárat felé. Közben hallom a fiúkat a hátam mögött morognak. Ch, még hogy szőke bombázó nevetséges. De még Lisander is, ez egy kicsit fájt.
- Hé! Luna várjál már meg minket is! Nincsen semmi szőke csaj csak vicceltünk - megállok és bevárom őket. - Na, ne haragudjál ránk! - valahogy éreztem, hogy csak Lisander fog próbálkozni. Így Castielre vettem a tekintetemet. A tekintetünk találkozik. Azok a szürke szemek, amikkel engem néz. Szinte felfal vele. De nem török meg. Amit ő is észrevesz.
- Jól van bocsánat. Csak egy rossz vicc volt - én meg csak felhúzom a vállam. Kiteszem a lábam a bejáraton és egy taxit keresek a szememmel. És meg látok egy nálam két évvel idősebb fiút. Oda megyek hozzá és leszólítom.
- Salut! Pouvez-vous me prendre ici?* - mutatok fel a kastélyról egy képet.
- Salut! Bien sûr. Les deux garçons avec vous?** - mutat a két fiúra mögöttem.
- Oui*** - a fiú erre csak bólint. Kinyitja a csomagtartót és bepakoljuk a csomagokat. És aztán elindulunk.
IDEGEN SZEMSZÖGE
- Na meg vannak?
- Igen megvan a két őrző meg az Átkozott Ikrek egyike.
- Szép volt Deborah. Most pedig lépj akcióba, és csavard el a fejét az egyik őrzőnek!
- Rendben - kinyomom a telefont és figyelem, ahogy a liba a vörös sráccal szemez. Elkap a hányinger. Elindulnak, kifelé. Na, akkor ideje neki látni a tervemnek.
****
LUNA SZEMSZÖGE
30 perces kocsikázásnak az lett az eredménye hogy a két fiú közt tejesen elgémberedtem. Csak egy kis baj van. Az hogy a kinti kapu előtt álltunk meg és még a fiú szerint kell még sétálni. Na, remek. Kifújom a hajtincsemet unottan a szememből.
- Merci. Combien cela va-t-il?**** - kapom ki a pénztárcámat a farzsebemből.
-Sera € 20***** - ki veszem a pénzt a fiúk meg néznek rám értetlenül.
- Ugye tudod, hogy nem te fogsz fizetni - értetlenkedik mind a kettő.
- De - nyújtom rájuk ki a nyelvem. És át adom a fiúnak a pénzt.
- Vous voilà.******
- Merci******* - és ezzel el is ment.
- Mért nem állhattuk mi? - értetlenkedik Lisander. Én meg csak legyintek.
- Ez a gyógyszer ára, meg hogy nem mondod el senkinek. Mondhatnám, úgyis hogy ez a hálám - magyarázom el neki. Castiel meg csak a semmibe mered. Vajon min gondolkozik? De engem miért is érdekel? Hisz, számomra csak egy idegesítő idióta. De akkor is érdekel, hogy min agyal. Meg kéne kérdeznem. De ha meg is teszem, mit mondok, miért érdekel? Inkább rá hagyom. Így is tettem, elindultam a csomagjainkkal. Castiel utánam jön, Lisander meg az utolsó. Jóval le van maradva. Lassítok a tempón és bevárom Castielt.
- Min gondolkoztál? - és igen fel tetem azt a kérdést, ami rég furdalja az oldalam.
- Miért érdekel? - na, ja, ettől féltem.
- Csak egy egyszerű kérdés volt - elkapja a karom és mivel Lisander le van maradva bőven, így neki nyom egy fának. Nem is tudok védekezni, túl erős. A bal kezével meg érinti az arcom és minden elsötétül. Egy házban vagyok, azt hiszem. Egy házaspár vitázik valamin. Ahogy így jobban körül nézek, egy velem egy idős fiú ül a lépcsőn és szülei vitáját hallgatja. Oda sétálok a fiú mellé és csak most jövök rá hogy ez, Castiel csak fekete a haja. Rám néz azokkal a szürke szemekkel és most az egyszer kitudom olvasni a szeméből, hogy mit, érez. Fájdalmat és megbánást. Könnyeket is látok a szemében, de tartja magát és nem sír. Lépteket hallok, de nem lentről hanem, Castiel háta mögül jön a zaj.
- Castiel anyáék megint vitáznak? - egy 8 éves lány áll mögötte. Tuti hogy a húga, le sem tagadhatná. Fekete haját két copfban van és szürke szeme csordultig telt könnyekkel.
- Nicole ne sírj! - Castiel a húgát az ölébe húzza, és úgy vigasztalja. Minden elfehéredik ellőttem és Castiel dühös arcával találom magam szembe. Nagyon közel van hozzám.
- Nem tartozok neked magyarázattal - ordítja az arcomba.
- Nem is kértem, csak annyit kérdeztem min gondolkoztál. De figyelj, most már egyáltalán nem érdekel - kiabálok vele én is. És mivel a szorításából nem enged, így sípcsonton rúgom. A lábához kap és ezt a lehetőséget kihasználva fordítok a helyzeten. Így én elléptem tőle.
- Csak kerülj a kezem közé nagyon meg fogod bánni Luna - én meg csak figyelem, ahogy a fának támaszkodva csúszik lefele.
- Ugyan már Castiel nem teszed meg úgy sem. Na, gyere! - felé nyújtom a kezem. Ő el is fogadja, de inkább hogy felhúznám, ő magára ránt. Pont rá esek.
- Na, ugye hogy megtettem Cica - vigyorog az arcomba azzal a diadalos mosolyával. Én meg tuti hogy az arcom olyan színű, mint a haja.
- Nocsak, talán tetszik a hajam árnyalata. Mert ha ennyitől el pirulsz, akkor mit szólsz ehhez? - és a földre húzott. Én vagyok alul ő meg felettem egy pimasz mosollyal.
Figyeltem a szürke szemeit. De tudom, hogy csak azért csinálja, hogy zavarba jöjjek. Elkezdtem alatta fészkelődni. Legalább egyik kezemet kitudnám szabadítani.
- Nyugi Cica! Jól áll a vörös nem így gondolod? - megint elvörösödök, de most a dühtől.
- Szállj le rólam! Nem vagy vicces.
- De szerintem igen is vicces vagyok - kezd egyre közelebb hajolni, de gyorsan kiszabadítottam a karom és lelöktem egyenesen bele a bokorba. Fel állok és leporoltam magam amint észre vettem, hogy Castiel milyen bokorba eset elkezdtem nevetni. Kilátszik a feje a bokorból, de még a hajában is levél volt. Nekem az a látvány betett. Kész, végem, úgy elkezdtem nevetni, hogy még a könnyem is kicsordult.
- Ha most már ki röhögted magad. Csak azért mert bele estem egy egyszerű bokorba segíthetnél! - nevetve hallgatom az utasítását.
- Nem segítek, megérdemled. És az nem egy egyszerű bokor, hanem egy szömörcés - oda sétáltam hozzá és téptem két levelet. - Látod? - nyitom szét az ökölbe szorított kezem és vörös kiütések jelentek meg rajta.
- Ezt mégis miből gondolod?
- Biosz óra. Az volt az egyszeri alkalom hogy oda figyeltem, mert nem akartam úgy járni, ahogy most te - nyújtom rá a nyelvem, és mint aki jól végezte dolgát elindulok a gitáromért, ami a fa tövében hagytam. De ott 2 gitár van. Na vajon melyik az enyém? Túrok bele ezüstös hajamba. Leguggolok és elkezdem nézni a két teljesen hasonló gitár tokokat. Ahogy így nézem, az egyiken egy N betű van bele hímezve. Most vagy ez a család nevének a kezdő betűje vagy azé a kislányé, akit láttam amikor Castiel meg érintette az arcomat. Olyan meleg volt a keze és puha. Fúj! Miket beszélek én itt, még hogy puha meg meleg. Vert ki a fejedből Luna, nem lehetsz szerelmes. Bár ezt nem lehet szerelemnek nevezni, hisz csak egy napja sem ismerem. A gondolatomból Castiel káromkodása térítet vissza.
- Hogy a ku******* anyukád egyen meszet - meg hasonlók hagy ne keljen részleteznem. Rá néztem, a jobb oldalin meg az a bizonyos fehér hímzésű koponya van. Na, csak ez lesz az enyém. Felkapom, és kimászok a susnyásból, Castielt magára hagyva. Kimentem az útra és leültem az egyik bőröndömre. Hogy miért? Hát, csak azért mert szerintem Lisander az a tipikus művész lélek és mindent végignéz, megfog, mint egy kis gyerek, vagy amiket mesélt magáról az szűrődött le, hogy szétszórt és tuti hogy az egyetlen egy ösvényt is elvesztené. De nem akarom öt bántani, mert kedves velem és egész jó fej. Zajt hallok onnan ahonnan kimásztam. Tuti hogy Castiel az, mert hallom, hogy morog meg szitkozódik. Meg is pillantom vörös arccal és egy kicsit fel is van dagadva. Nem bírtam megállni, megint elkezdek nevetni, de most halkan ne halja. De késő.
- Ne nevess, nem szép a káröröm - juj, de morcos itt valaki.
- De, hogy nem az a legjobb öröm - eszembe jut, amit nekem mondott és most legalább az arcába mondhatom. Köhintek párszor, hogy még a hangom is olyan legyen, mint akkor az övé. Persze Castiel minden egyes mozdulatomat figyel. - "Nocsak, talán tetszik a hajam árnyalata. Mert ha ennyitől el pirulsz, akkor mit szólsz ehhez?" - felállok közelbe lépek hozzá és végig simítom az arcát a kezemmel. Még jobban piros lesz az arca, de most nem a szömörcétől. - Nem ismerős neked ezek a mondatok Castiel? Mert, nekem igen - és eddig bírtam komoly maradni megint rám tört a nevethetnék.
- Hahaha! Nagyon vicces mondhatom - ezt az értelmes eszmecserét egy mély mégis lágyan dallamos ismerős hang szakítja félbe.
- Luna az egész erdő a te nevetésedtől zeng. Mégis min nevetsz ilyen jóízűen? - csak rá mutatok az illetőre, mert nem birok beszélni. Lisander amint meg látja Castielt ő is elkezd nevetni.
- Na, szép kis barátom vagy Lisander - mondja ezt Mister Morci. Lisander erőt vesz magán és felém fordul kérdőn.
- Ez a te műved Luna? - még mielőtt válaszolhatnék Castiel azaz Mister Murci megelőz.
- Mégis ki másé. Nem egyedül másztam bele, mert egy kis nyuszit láttam ott - ezen csak még jobban nevetni kezdtem. Lassan de biztosan kinevettük magunkat Lisanderel. És sétáltunk tovább. Mister Morci a bal oldalamon jön, Lisander a jobb oldalamon jön, és a tájat csodálja. Morcira pillantok, és a tekintetünk találkozik egy röpke percre, de ő el kapja a fejét. Én meg elkezdem a haját nézni, mert van bene valami. Tuti hogy a szömörce egyik levele. El kapom a karját így kényszerítem, hogy meg álljon és rám nézzen. Lábujjhegyre állok ő meg csak kidülledt szemekkel nézi a cselekedetemet. Lisander meg csak mosolyog. Ilyenkor utálom, hogy alacsony vagyok. Még a kezemmel is nyújtózkodnom kell, hogy elérjem a feje tetejét. De sikerül és kiveszem a leveleket. Amint érintkezik, a bőrömmel elkezd égni, gondolom allergiás reakció. Eldobom a leveleket Castiel meg értetlenül néz rám.
- Mi az? Csak levelek voltak a hajadban - mondom egyszerűen és megyek tovább. Még 10 perc séta után fel értünk a dombnak mondót hegy tetejére. És ez a kép tárult elém: egy kastély.
Ez meseszép. A fiúk meg sem állnak csak egyszerűen mennek tovább. Kis idő után elértünk a lépcsőhöz. Én meg vagyok olyan ügyes, hogy az utolsó foknál elesek. De Castiel elkap.
- Rég láttalak Cicám - már megint ez az önelégült vigyor és mi az, hogy Cicám?
- Ne hívj Cicának, és nem vagyok a tiéd - üvöltöm le a fejét. Elegem van, belőle legszívesebben megfojtanám.
- Nyugodj meg Luna! Te meg Castiel, türtőztesd magad! - mordul fel Lisander.
- Ne velem kiabálj! Ő értette fére - utat rám Castiel. Még, hogy én értetem félre. Jó vicc.
- Ti hárman, mégis mit műveltek? - a hang felé fordítom a fejem és egy nálam idősebb szőke, aranybarna szemű fiú sétál le a lépcsőn. Az a tipikus "Szőke herceges" feeling-je van a srácnak. És valamiért a hideg futkos a hátamon tőlem. - Nem tudjátok, hogy ez egy iskola, és nem szokás így viselkedni? Vagy talán nem jártátok ki a sulit? - itt valamiért a két fiúra néz. De amint meg látja Castielt, elkezdenek farkas szemet nézni. A levegő csak úgy szikrázik körülöttük. Köhintek egyet így a fiú rám néz azokkal a megvető pillantásokkal.
- Én is nagyon örülök a találkozásnak. Luna Withe vagyok. Ők itt pedig Lisander és Castiel - mutatok a két srácra.
- Ja, én is valahogy úgy. Nataniel vagyok a DÖK elnök - azta, ez nagyon, de nagyon érdekelt, ha nem mondja, hülyén halok meg.
- Figyelj! Ha te vagy a DÖK elnök, akkor meg kaphatnánk a szobakulcsot és alá is írjuk. És menne mindenki a dolgára, és nem kéne egymást boldogítanunk. Jó? - nézek rá a legerőltetettebb mosolyommal. Amit ő észre is vesz.
- Jó - át adja a szobakulcsot és elmagyarázza, nekünk mi merre van. 20 perc bolyongás után meg találtuk az enyémet, ami a 2. emelet jobb szárnya 13. szoba. A fiúké pedig ezen az emeleten balszárny 2. szoba. Mert ők legalább együtt lehetnek. Nekem még a szobatársam nem érkezet meg.
- Köszi, hogy segítettetek meg keresni a szobám.
- Ugyan, nincs mit - legyint, Lisander.
- Ja, Castiel meg akarta volna kérdezni, hogy te ismered-e azt a kedves DÖK elnököt? - Lisander rá néz haverjára, aki engem figyel.
- Ja, még régről. De mára meg változott, ahogy én is. Legyen ennyi mára a kérdésekből. Jó? - néz rám kérőn.
- Persze. Na, akkor majd később találkozunk. Addig is, sziasztok! - Castiel biccent, Lis meg megint kezet csókolt. Na, majd ezért még szólók neki, mert egy kicsit zavarba ejt.
Bemegyek a szobába. Hát tűrhető nem olyan, mint az enyém a falak halvány barack színű. A szekrények barnák, az ágy is tűrhető, fehér takaró, meg még van két író asztal. Jaj, kit akarok becsapni ez a szoba szörnyű. Nem az én világom egy csepp fekete sincs itt. Na, sebaj, 3 hónapot ki birok. Neki láttam pakolni, ami egy jó félóra volt. Aztán el kezdtem gitározni a számom közepén, amit elő fogok adni a bemutatkozáskor, valaki el kezdte kaparni az ajtót és nyávogott. Felálltam, bár nagyon nem akartam. Kinyitottam az ajtót ahol nem állt senki. Tuti hogy Castiel zaklat. Már csaptam volna be az ajtót mikor egy fekete kis macska nyávogott a lábamnál. Felkaptam a kis dögöt - nekem azért dög, mert utálom a macskákat - olyan kényelmes állatok.
- Na, mit kezdjek veled Vadóc? - olvasom le a bilétáról a nevét. Zárom be az ajtót a cicával a kezemben mikor meg hallom, hogy valakik futnak a folyóson és a macska nevét üvöltik.
- Na, szép meg szöktél a gazdától? - a macska meg rám kacsint. Na, ez furcsa. A kis csendesnek nem mondható csapat meg álltak az ajtóm előtt. Két fiú tejesen hasonlítanak így biztos, hogy ikrek. A két fiú mögül egy lány lép ki. Aki csak a macskát nézi. Várjunk, csak mintha tükörbe néznék és a két fiú is furcsán méreget engem.
- Ja, köszi hogy meg..... - a lány most nézet rám és teljesen kiakadt hirtelen elsikitota magát.
- Jaj, nyugi már nem vagyok szellem - mondom és a lány elájult. Remek.
- Még is ki ez a sikító némber? - mutatok rá.
ÍRÓI MEGJEGYZÉS
Ha valaki nem érti a franciát itt van szó magyarázat.
Szia! El tudsz vinni ide?*
Szia! Természetesen. A két fiú veled van?**
Igen.***
Köszönöm.Mennyibe kerül az út?****
Tessék******
4.fejezet
Az új osztály
LUNA SZEMSZÖGE
- Ő itt Lucy - megérintem a lányt. Egy kép ugrik be talán róla meg egy másik lányról.
Arra eszméltem fel, hogy Castiel és Lisander az ajtóban állnak.
- Mi történt? - néznek rám aggodva. - És kik ezek? - aj, ez a sokk kérdés. A két srác feláll.
- Sziasztok! Én Armin Blue vagyok ő itt pedig Alexy az ikertesóm. Hát az ájult lány pedig Lucy White - magyarázza a fekete hajú srác.
- Várjatok, miért hasonlít teljesen a lány Lunára? Bár ha jobban megnézzük nem is hasonlítanak, mert az ájult lánynak nagyobbak - amint, Castiel befejezte a lány bámulását. Felállok a lány mellől, Castiel elé sétálok és lazán pofon vágtam. Mindenki kérdőn néz rám kivéve Castielt, mert ő mérgesen méreget. Már szóra nyitotta a száját, de megelőztem.
- Ezt azért kaptad, mert egy ájult lányt méregetsz. Már szinte úgy, mint aki mindjárt rá veti magát - elmondtam neki a kis beszédemet, de ő csak perverzen mosolyog rám.
- Mi az? Csak nem féltékeny vagy? - mi van? Még hogy féltékeny lennék a lányra, mert Castiel szerint neki nagyobb a melle, mint nekem.
- Nem vagyok rá féltékeny - Castiel csak a szemét forgatja. Oda pillantok az ájult lányra. Kezd magához térni.
- Mi történt? - ül fel, közben a fejét fogja. Leguggolok vele szembe és csak nézem.
- Miért hasonlítasz rám? - tudom elég hülye kérdés, de ez az egyetlen kérdés jutót eszembe.
- Gratulálok, ennél jobb kérdésed nem volt? - elkezd tapsolni.
- Tudod, Castiel elégé idegesítesz. Úgy hogy, maradj csendben! Visszatérve rád. Ki vagy? - nézem a velem szemben üllő másomat.
- Lucy White. És te ki vagy?
- Luna White. Hol és mikor születél? - megakarom tudni ki ez a lány. Lehet, hogy apám hazudott és van, egy ikertestvérem vagy csak nagyon hasonlítunk egymásra.
- Londonban a Cromwell Hospital-ban. 1997.03.22. Időpontot is szeretnél? - ez nem lehet, igaz csak egy nap van köztünk. Nem ez lehetetlen.
- Igen, de csak ha nem baj - zaklatottan válaszolok az elhangzót kérdésre.
- Nem engem is érdekel, hogy miért hasonlítunk. 00:01-kor és te? - nem ez lehetetlen ő lehet, hogy a húgom? NEM, NEM, NEM ez valami rossz vicc. A fiúkra nézek ők is furcsán néznek ránk. Felállok és az ajtó felé indulok, elsuhanok Castiel mellet. Megragadom a kilincset és már nem bírom vissza tartani a könnyeimet és kicsordul egy könnycsepp. Kirohanok a szobából és céltalanul elindulok lefele a lépcsőn. Bele szaladok valakibe és mind a ketten elesünk.
- Bocsánat nem figyeltem - szipogok, miközben felállok.
- Semmi baj. Lu? Tényleg te vagy az? - ezen a néven csak egy személy hívót és ez a hang hozzá nem hiszem el.
- Ken mégis hogyan? - a könnyeimet törölgetem.
- Hosszú, de te miért sírsz? - nem is tudom mi ütőt belém, de hirtelen megöleltem. Ő meg vissza ölelt és a hajamat kezdi simogatni nyugtatásképp.
- Sss nyugodj meg! És mesélj el mindent - egy picit eltolt magától és letörölt egy könnycseppet az arcomról.
- Rendben, de inkább máshol - megfogtam a kezét és elkezdtem kifele húzni az épületből. Hátra mentünk egyenesen a kosárpályára, leültem egy padra, Ken pedig mellém.
- Itt már jó lesz? Na, szóval mi történt?
- Hát hol is kezdjem? - vakarom kínomban a tarkóm.
- Lehetőleg az elején - olyan felhőtlenül tud mosolyogni. Ugyan úgy néz rám, mint régen. Ugyan azzal a kedves tekintettel.
- Találkoztam egy olyan lánnyal, aki teljesen hasonlít rám.
- És ebbe mi a rossz?
- Az hogy ez képtelenség, egy helyen és egy időben születünk. Így lehet, hogy ő a húgom és apám hazudott egész eddigi életemben, és ha ebben nem mondott, igazat akkor lehet, hogy másban sem - lehajtom a fejemet a térdemre. És tovább sírok.
- Nyugodj meg! Apádnak biztos nyomos oka volt ilyet eltitkolni előled. Ne vedd így a szívedre, inkább ismerkedj meg vele. És ne sírjál, mert te magad mondtad, hogy nem jó, ha az emberek sírva látják a másikat, mert…
- Mert akkor kihasználják a gyengeségét - befejeztem helyette a mondatot.
- Ja, ez annyira déjá vu csak most fordult a helyzet. Ez mindig te mondtad nekem.
- Ennek is elkellet jönnie - felemelem a fejem és rámosolygok.
- Na, végre mosolyogsz. Sokkal jobban áll. De szerintem vissza kellene mennünk.
- Jó, rendben - felállok és csendben elindulok mellette.
- Ja, és még valami. Ne hívj többé Kennek már a Kentint használom!
- Miért? Hisz gyerekkorom óta így hívlak, és eddig nem volt vele bajod.
- Tudom, de ez régen volt - hogy lehet ennyire rideg hisz ez nekem fontos volt, ahogy neki is.
- Rendben, de akkor te sem hívhatsz Lunak ezentúl neked is Luna vagyok rendben Kentin?
- Rendben Luna - megint túl rideg.
- Mióta vagy ilyen rideg hozzám? Tudtommal nem így váltunk el. Mi történt veled az alatt a három év alatt? Nem csak külsőben, de még belsőben is megváltoztál - nem hiszem el, hogy 3 évvel ezelőtt még egy kedves, alacsony, szemüveges srác állt előttem, most egy teljesen kifordult személyiségű fiúval nézek farkasszemet.
- És te? Veled mi a helyzet? Nem írtál az alatt a 3 év alatt. Inkább beálltál egy bandába. Na, azzal mi a helyzet? Luna ne csak másban keresd, a hibát először magadnál tarts rendet! Aztán gyere hozzám panaszra, hogy mik a hibáim - olyan rideg, mint Castiel. Hogy bír így tükörbe nézni? De sajna igaza van. Nem írtam neki levelet, nem azért, mert nem akartam, hanem azért mert nem volt elég erőm.
- Lehet, hogy igazad van nem így kellet volna cselekednem, de te nem voltál ott, hogy megállits. Bár amúgy sem hallgattam volna rád - arrébb lököm magamtól és ott hagyom. Hogy lehet ilyen? Ez a 3 év nem csak neki volt rossz. Egyaránt szenvedtünk. Belépek az épületbe és még egy kellemetlen személybe botlok.
- Ennyire naivnak nem gondoltalak. Az nem lehet, hogy a srácnak van igaza és nem neked? - ez a kellemetlenül csengő hang csak nem a DÖK elnök? Felnézek lépcsőn pont ő áll ott és engem figyel.
- Nem kértem a véleményedet. És lehet, hogy naiv vagyok, de ez az én problémám és neked semmi közöd hozzá - felmegyek a lépcsőn, de megállok előtte és borostyán színű szemeibe nézek. - Tudod, nem nagyon izgatnak mások véleménye, főleg nem az olyanoké, mint a tiéd.
- Pont úgy beszélsz, mint ő akkor. De tudod ő rosszul járt, és ha te így folytatod, ugyan arra a sorsra jutsz, mint ő - vajon kiről beszélhet? És milyen sorsra jutok? Áh, mindegy mért is agyalok egy stréber monológján?
- Ha te mondod. De most, állj, el az utamból!
- És ha nem akkor mit teszel? - most provokálni akar? Mert ha igen elégé gyengén teszi.
- Nagyon semmit csak egyszerűen kikerüllek - arrább álltam előle és felléptem arra a fokra, amelyen ő áll. - Látod?
- Nem tévedtem, rosszabb vagy nála - csak megvontam a vállam és ott hagytam. Felsétáltam a második emeletre. Csak a cipőm orrát bámultam. Hogy lehet ez, hisz eddig senki sem mondta, hogy van egy húgom. De amíg nem beszéltem apával addig semmi nem biztos. Ahogy így gondolkodtam azt vetem észre, hogy a kilincset szorongatom. Még sosem hezitáltam ennyit, mint most. Mélylevegőt veszek és lenyomom a kilincset. A szobámban csak ő van bent, és a fekete szőrkupac épp a gitáromat nézi. Neki támaszkodok az ajtófélfának és úgy figyelem. Egy számot énekel. Nagyon kellemes ének hangja van.
- Tehetséged az van. Hány éve énekelsz?
- Jaj, megijesztettél - fordul felém egy mosollyal az arcán.
- Bocsánat nem akartalak megijeszteni.
- Semmi baj. Hmm, hány éve is úgy 6 éves koromtól. De nem értem miért rohantál ki? Én csináltam valamit, mert ha igen, akkor nagyon sajnálom - hogy lehet valaki ennyire kedves. És még az én szememben is olyan gyöngédnek és törékenynek tűnik.Ez a lány inkább egy porcelán boltba iIlenebe. Nem pedig ebbe az elrontott világba.
- Nem a te hibád. Ugye neked is feltűnt valami?
- Arra gondolsz, hogy miért hasonlítunk? - erre a kérdésre megfeszül a testem és a kezeim remegnek. Ez nem normális reakció. Legalábbis velem ez nem történt meg. Csak egy halál egyszerű kérdés Luna. Nyugi!
- Téged ez nem zavar?
- Hm.... Nem. Legalább egy olyan szeméjjel vagyok, akit sokkal közelebbről megismerhetek. Te nem így vagy ezzel? - ezt mind egy mosollyal mondja. Ez nem normális dolog szerintem. Ellököm magam a faltól és beljebb megyek a szóbába. Elé sétáltam. Ő meg rám nézet és egymást figyeltük. Még mindig nem hiszem el, hogy ő a lehetséges húgom. Bár nem hiszem, hogy bármin is változtatna ez a tény.
- Ha az iker tesóm vagy akkor nagyon különbözik az ízlésünk.
- Hát ebben van valami - nevetjük el magunkat. Mind ketten elkezdünk készülődni. Én maradok a szokásos goth és egy kicsit rock stílusomnál, és felveszek egy félvállas kicsit átlátszó fekete felsőt. És tovább készülődünk.
*****
Már az ajtót zártam mikor a hangos bemondóból megszólalt egy öreg nő.
- Kedves táborozók! Kérem, menjenek a kijelölt termekbe! Nagyon szépen köszönöm a figyelmet.
- Luna siess, mert elfogunk késni és még azt sem tudjuk, hol van a termünk.
- Jól van, sietek - bezártam az ajtót és sietem Lucy után. Akin egy térdig érő farmer van, egy kék póló és fehér szandál.
- Hé! Várjál meg!
- Jó - megáll és bevár engem. Furcsán méreget.
- Mi az? - mordulok, rá. Utálom, ha sokáig néznek, egyszerűen idegesít.
- Jaj! Semmi. Csak nem értem, hogy tudsz feketében mászkálni még nyáron is - ja, hogy csak ennyi a baja. Már értem.
- Csak ilyen vagyok egyszerűen. Szeretek így öltözködni - egy elágazáshoz értünk.
- Na, most merre? Egyáltalán mi a termünk száma?
- A termünk száma B13-as. De hogy merre menjünk, azt nem tudom.
- Menjünk balra - mutatok a baloldalra.
- Jó - és elindultunk balra. Három terem után megtaláltuk a miénket.
- Elég nagy a zaj.
- Biztos, mert nincs bent a tanár - lenyomom a kilincset és a nagy hangzavar rögtön abba marad. Mindenki minket figyel. Én egy üres helyet keresek. Van egy hely Lisander mellet. Meg leghátul egy teljesen üres pad. Hírtelen a srácok elkezdenek nekem kiabálni, meg fütyülni. Lucy féléken rám néz, és a szeméből ki tudom olvasni a fel nem tett kérdést. Nem akar egyedül ülni. Lisander Lucynak int, hogy üljön mellé. Rám néz Lucy, én meg csak bólintok. Ő meg elindul Lisanderhez, aki mosolyogva fogadja. Én elindulok hátra az üres padhoz. El megyek egy szőke srác mellet, aki hátulról rá csap a fenekemre. Mi a francot képzel ez magáról? Megfordulok és felpofozom a fiút.
- Mégis mit gondolsz magadról idióta? Perverz barom - a srác meg vérző szájjal, csak néz rám. Mindenki elkezd tapsolni meg kiabálni, hogy szép volt! Én meg mit sem törődve vele leülök hátra. Nem is vettem észre a dühtől, hogy Castiel mögé ültem.
- Nocsak, kit látnak, szemeim csak nem az eltévedt báránykát? Szépen bemostál annak a srácnak. Hogy is hívják? Victor. Te tudod a nevét? - fordul a padtársa felé. Aki egy fekete hajú srác.
- Dakotának hívják a srácot. Ja, és amúgy. Szia! Victor Hill vagyok. És benned kit tisztelhetek meg? - mi ez a nyalizás? Fú! A hideg futkos ettől a fiútól.
- Szia! A nevem Luna White örülök a találkozásnak - ha kezet mer csókolni kitekerem a nyakát. Ő meg csak hümmög és vissza fordul a helyére.
- Ne is törődj vele ő mindig ilyen. De Dakotával szépen elbántál - véletlenül megérinti a kezem Castiel és minden elsötétül. Remek már megint. A kosárpályán vagyok Dakota és egy fekete hajú srác verekednek. Egy Szőke hajú lány próbája leállítani őket. Megragadja a fekete hajú srác kezét Dakota épp a földön fekszik és a vérző orrát fogja.
- Castiel fejezd be, kérlek! - á szóval Castiel a fekete hajú srác. Castiel a csajra néz és ellöki.
- Ne mond, meg mit csináljak Viktória! Nem én csaltalak meg ezzel a féregel - mutat Dakotára feláll és tovább verekednek.
- Castiel nyugodj meg! - megjelenek a srácok azaz Armin, Alexy, Nataniel, Lisander, Victor meg egy szőke hajú fiú. Megpróbálják lefogni a két verekedő srácot.
- Nem is csodálom, hogy Viki ott hagyott téged értem. És milyen jó az ágyban.
- Te szemét állat. Most meg ölek - a fiúk alig bírták le fogni Castielt és Dakotát.
- Christian, fogd erősen! - szóval a szőkeséget így hívják. Még Dakota még több csúnya dolgot vágott Castielhez. Addig amíg Alexy meg nem elégelte és tarkón vágja. Dakota az ütés hatására elájul és a földre zuhan. A szőke csaj meg letérdel hozzá. És minden kifehéredik. Castiel szürke szemével találom szembe magam. De várjunk csak, nem azt mondták, hogy az ikreket nem ismerik meg Dakotát sem. Nem értem, de ezek csak valami... Mik is ezek tulajdon képen? Nem értem, de nem kérdezhetek rá. Vagy mégis.
- Castiel neked van testvéred? - ez az egyetlen ötletem, ha van és lány. Akkor ezeknek össze kell függnie.
- Van egy húgom, de mért is kérdezed? - igen, de ha nem úgy hívják, akkor mi van, lehet ez egy egyszerű egybeesés.
- Hát csak úgy felmerült bennem, mint kérdés ennyi. És véletlenül nem Nicolenak hívják? - Victor erre a kérdésre hátra néz. Aj, baker el szóltam magam, most hogy magyarázom meg? Én és a nagy szám.
- De igen úgy hívják. De te, ezt honnan tudod? - na, nekem annyi, de most már tudom, hogy nem csak hallucinálok ezek, látomások és a fiúk hazudnak. De most nem ezzel kéne törődnöm ki kel magyaráznom magam.
- Bocsi, de szabad ez a hely? - felnézek a hang irányába egy fekete hajú lány áll feledtem. Hú, életmentő.
- Igen, szabad - leül mellém.
- Engem Luna Whitenek hívnak és téged? - nem vesszek tudomást Castielről meg Victoról.
- Engem Zoe Turnernek nagyon örülök - ráz velem kezet. Ekkor belép a tanár.
- Csend legyen! A nevem Mr.Faraize én leszek erre a 3 hónapra az osztályfőnökötök. Na,de kezdjünk is bele. Ki akar elsőként bemutatkozni? Ha lehet valaki olyan aki játszik valamilyen hangszeren, és nem bandában van - mindenki néz körbe, hogy ki lenne az a bátor jelentkező. De senki. Én felállok, és mindenki engem néz.
- Na, egy bátor jelentkező. Ki akarsz, jönni vagy ott maradsz a helyeden?
- Inkább ki megyek - fel veszem a gitárom és ki sétálok. Mikor oda érek, kezet rázok a tanár úrral. Az osztály felé fordulok.
- Sziasztok! Luna White vagyok, 17 éves. Amerikában élek Apámmal. Idén végeztem a gimit. Hobbijaim gitározás, éneklés. Szeretem a rock-t. Amit viszont nem szeretek azok a szabályok, ha parancsolgatnak nekem és a plázacicákat. Ennyi lenne rólam. Van kérdés? - nézek körbe és egy ezüsthajú csinos lány jelentkezik.
- Igen? - mutatok a lányra.
- Anyukádat mért nem említeted?
- Azért mert nem ismerem őt. Más kérdés van?
- Igen milyen dalt fogsz előadni? - kérdezi a tanár úr.
- Én magam írtam.
- Remek akkor had halljuk! - én csak bólintok és leülök, a székre a gitáromat elő veszem. Elkezdem pengetni. Mély levegőt veszek és lehunyom a szemem.
"Mindig szükségem volt a magányra
Nem tudtam, hogy kellesz nekem akkor is, mikor sírok
A napok éveknek tűnnek, ha egyedül vagyok
És az ágyat,amiben feküdtél
Mindig megvetem a te oldaladon is
Mikor elmész
Számolom a lépteidet
Nem veszed észre, hogy szükségem van rád?!
Mióta elmentél
A szívem minden darabjának hiányzol
Mióta elmentél
Az arc is, amit eddig ismertem, hiányzik
Mióta elmentél
A szavak, amiket hallani akarok, hogy átsegítsenek
Kicsit elviselhetőbbé teszik a hiányod
Hiányzol
Még sosem éreztem ezt,
Minden amit teszek
Rád emlékeztet
És a ruháid, amik itt maradtak
A földön fekszenek
És olyan illatuk van, mint neked
Szeretek mindent, amit te is
Mikor elmész
Számolom a lépteidet
Nem veszed észre, hogy szükségem van rád?!
Mióta elmentél
A szívem minden darabjának hiányzol
Mióta elmentél
Az arc is, amit eddig ismertem, hiányzik
Mióta elmentél
A szavak, amiket hallani akarok, hogy átsegítsenek
Kicsit elviselhetőbbé teszik a hiányod
Hiányzol
Egymásnak lettünk teremtve
Ide, a Földre mindörökre
Tudom, hogy így van
Yeah Yeah
Mindent meg akartam osztani veled
Mindenbe, amit érted teszek, szívemet-lelkemet adom
Alig kapok levegőt, annyira magam mellett akarlak már érezni
Yeah
Mióta elmentél
A szívem minden darabjának hiányzol
Mióta elmentél
Az arc is, amit eddig ismertem, hiányzik
Mióta elmentél
A szavak, amiket hallani akarok, hogy átsegítsenek
Kicsit elviselhetőbbé teszik a hiányod
Hiányzol"
Mindenki állva tapsol kivéve egy barna hajú lányt. Ő csak megvetően néz rám. Na, remek? Már van egy személy, aki nem szívesen lát. Körbe nézek még Castiel is tapsol. Mr.Frize csendre utasítja a többieket. Amint ez sikerült felém fordul.
- Nagy tehetséged van a gitározáshoz és az énekhangod pedig fantasztikus. Tizenöt éve tanítok és még egyetlen egy személlyel sem találkoztam, akinek ilyen a hangja.
- Nagyon szépen köszönöm - meglátom, hogy valaki jelentkezik. Megint az a lány az akki édesanyám iránt érdeklődőt. Rá mutatok a lányra.
- Igen?
- A dallal kapcsolatban kinek írtad? Csak azért kérdezem, mert a megjelenésed és a stílusod nem egyezik a dallal.
- Ő, hát ez igaz. Meg nem is ezt a számot akartam volna. Csak ezt egy olyan személynek írtam, akivel most találkoztam 3 év után. És hát ezért énekeltem ezt a számot - Kentin felé fordítom a fejem aki engem néz. Remélem rá jött, hogy neki szól a szám. Elindultam hátra a padomhoz. Leülök és nézek ki az ablakon a tájat csodálom.
- Ki a következő?
- Én lennék az tanár úr - a hangra felkapom a fejem ez Castiel. Na vajon mivel áll elő?
- Rendben. Kérlek, gyere ki!
- Jó - feláll és elindul ki a tanár úrhoz. Ők is kezet ráznak.
- Sziasztok! Castiel Marryweather vagyok, 18 éves. Amerikában élek. Egy bandában játszok, ott én vagyok a gitáros. Leglényegesebb dolgokat elmondtam. Van kérdés? - azta, de be mutatkozót. De legalább tudom a teljes nevét. Nem bírtam meg állni és én jeleneztem elsőként.
- Igen Luna?
- Nem gondolod, hogy bunkóság, hogy csak a nevedet és az elméleti tartózkodási helyedet adod meg? És mi van a szüleiddel? - ő meg csak elmosolyodik.
- Nem tartozik rád. Van még kérdésed?
- Nincsen Bunkók királya - de egy paraszt.
- Rendben akkor milyen számot fogsz elő adni?
- A sajátomat - leül és kiveszi a gitárját. És neki kezd gitározni. Ez a dallam olyan ismerős. Mintha hallottam volna már ezt a dalt.
"Egy angyal vagyok egy puskával, puskával, puskával,
Egy angyal vagyok egy puskával, puskával
Rántsd elő a fegyvered, a csaták megkezdődtek,
szent vagy, vagy bűnös?
Ha a szerelem egy harc, akkor meg kell halnom
egy golyóval a szívemben.
Azt mondják, mielőtt háborút indítasz,
Jobb tudnod, hogy miért is harcolsz,
Nos, baby, te vagy minden, amit imádok,
ha a szerelem az, amire szükséged van, akkor én leszek a katona."
Castiel csak engem néz és ez a hang valami fantasztikus. Még senkinek sem tetszet ennyire az ének hangja, mint neki. A tekintetünk találkozik és egyikünk sem fordul el. Csak egy mást nézzük. Aztán befejezi a számot és mindenki állva tapsol neki. Én is felállok és úgy figyelem az önelégült arcát. Hát igen Castiel ezek szerint ilyen. Nem gondoltam volna, hogy van egy ilyen énje is. Castiel még fényezi magát egy kicsit és leül.
- Na, milyen volt Cicám? - mi van? Ki engedte meg neki, hogy le cicázon. Bele rúgok, a lábába Ő erre elkezd motyogni és vissza fordul.
LUCY SZEMSZÖGE
Luna nagyon ügyes volt meg Castiel is. De én mit tegyek? Ledermedek, ha sok ember figyel és egy hang sem jön ki a torkomon. Félek. De nem ülhetek itt. Lisandere nézek Ő meg mosolyogva megfogja a kezem.
Lunának miért megy ilyen könnyen? És nekem mért nem? Már az utolsó jelentkezőnél vagyunk, de én még mindig nem voltam.
- Ki nem volt még? - néz körbe Mr.Frize. Bátortalanul felállok.
- Én még nem voltam - mindenki engem néz és ez zavar. Elengedem Lisander kezét.
- Rendben jöjjön ki - úgy is tettem. Lassan és félénken kisétálok. Mindenki meglepődve néz rám és ez nagyon zavar.
- Hé! Ez nem fair Ő már volt kint. Inkább üljél le! - Lunára téved a pillantásom épp vissza próbája tartani a benne tomból dühöt. De nem megy neki.
- Azonnal hallgassatok el! Ő Lucy és nem én vagyok. De ha nekem nem hisztek, akkor a szemeteknek hinni fogtok - Luna feláll, és ki lépked egyenesen mellém áll. Mindenki csak nézet ránk.
- Na, hisztek, most már? - Mint aki jól végezte dolgát vissza megy és leül. Egyedül hagyva engem. Kifújom, a bent marat levegőmet.
- Sziasztok Lucy Withe vagyok 17 éves. Idén végeztem a gimit. Angliában élek anyukámmal. Kábé ennyi lenne - töredezni kezdtem az ujjaimat. Félek, idegesít a sok ember. Nem jelentkeznek szóval nincs kérdés ez jó. Nem? Egy lány jelentkezik Lunától is kérdezet pár dolgot.
- Igen? Rosalia ugye? - mutatok a lányra.
- Igen Rosaliának hívnak. A kérdésem pedig az, hogy miért nem mondtátok, hogy testvérek vagytok? Se te, se Luna nem mondta, hogy van, egy ikertestvére, ez miért van? - Luna rögtön felállt és Rosalia felé fordul.
- Ez azért van, mert magunk sem tudtuk, hogy testvérek vagyunk. Azt meg pláne, nem hogy még ráadásul ikrek is vagyunk.
- Ez igaz? - Rosalia most felém fordul. Én csak bólintok.
- Tényleg hasonlítanak.
- Na, gyerekek ennyi elég a csevegésből. Lucy kérem játszon valamit.
- Rendben - leültem a székre és elkezdtem zongorázni.
"Mindenkinek szüksége van inspirációra
Mindenkinek szüksége van egy dalra
Egy gyönyörű dallamra
Mikor az éjszakák hosszúak
Mert nincs rá garancia,
Hogy az élet könnyű
Igen mikor a világom darabokra hullik
Mikor nincs semmi fény
Ami áttörne a sötétségen
Akkor én, én
Rád nézek
Mikor a hullámok elöntik a partot
És nem találom többé a hazavezető utat
Akkor én, én
Rád nézek
Akkor rád nézek
Megbocsátást látok
Látom az igazságot
Te önmagamért szeretsz
Mint ahogy a csillagok közre fogják a holdat
Pont ott, ahová tartoznak
És tudom, hogy nem vagyok egyedül
Igen mikor a világom darabokra hullik
Mikor nincs semmi fény
Ami áttörne a sötétségen
Akkor én, én
Rád nézek
Mikor a hullámok elöntik a partot
És nem találom többé a hazavezető utat
Akkor én, én
Rád nézek
Mint egy álom úgy jelensz meg előttem
Mint egy színes kaleidoszkóp, ami befed engem
Csak erre van szükségem
Minden lélegzet, amit veszek
Nem tudod, hogy gyönyörű vagy
Mikor a hullámok elöntik a partot
És nem találom többé a hazavezető utat
Akkor én, én
Rád nézek
Rád nézek
Mint egy álom úgy jelensz meg előttem"
Amint befejeztem a dalt körbe nézek. Elég sokan tapsolnak. Castiel jelentkezik, amin egy kicsit meg is lepődök. Mit akarhat? Zavartan rá nézek.
- Igen Castiel? - tördelem az ujjaimat. Castiel meg önelégülten mosolyog.
- Nem értem, ha ennyire félénk vagy minek jöttél ide? Az izgatottságod a dalon látszik meg a legjobban, ha ennyire lámpalázas vagy akkor nem kell eljönni egy ilyen helyre ahol ki kell állni az emberek elé. És ez a zenei tudás valami borzalmas volt. Még Luna elmegy ezzel a tudással, ami van neki, de te had ne keljen folytatnom - Luna feláll és Castielt fejen csapja. Castiel elkáromkodja magát.
- Castiel te barom hogy lehetsz ilyen? Nem gondolkozol mielőtt beszélsz? Nem gondolod, hogy ezzel másoknak a lelkébe taposol. Most nézd meg mit tettél! - Luna rám mutat. Nem merek rá nézni. Ezt észre is veszi.
- Na, most boldog vagy? - Castiel Luna felé fordul.
- Igen teljes mértékben.
- Te barom - csak annyit látok, hogy Luna keze lendül, és pofon vágja Castielt. Ő meg káromkodni kezd. Elkezdenek vitázni, én meg ezt a lehetőséget kihasználom, és hátra megyek Lisanderhez.
LUNA SZEMSZÖGE
A vitánkat Mr. Faraize hangja vet véget.
- Azonnal menjenek ki! - hátra löktem a széket. És Lucyra nézek akki már sír. Lisander próbája vigasztalni, de sikertelenül. Kimegyek, az ajtón amint kiérek be is csapom magam után. Pont Castiel orra előtt.Felülök az ablakpárkányra.
Nyílik az ajtó és Castiel lép ki rajta. Leugrok az ablakpárkányról és úgy nézek vele farkasszemet. Amint becsapódik az ajtó, rögtön el kezdek vele vitázni.
- Most remélem boldog vagy. Már az első napon kiküldtek miattad. Remélem láttad Lucy arcát, mert miattad sír - Castiel megfogja a kezem és a lépcsök felé rángat. Próbálom ki húzni a kezemet a kezéből, de hiába.
- Hova rángatsz?
- Most hogy végre kint vagyunk, megkérdezem újra. Honnan ismered a húgomat? És most választ is várok - most mit csináljak, nem mondhatom azt, hogy látomásomban láttam, mert még én magam sem hinném el. Gondolkozz! Azt nem mondhatom, hogy Lisandertől mert azt hinné, hogy érdeklődöm iránta pedig ez nem igaz. Á meg van.
- Tudod mikor a bokorba estél. Akkor kerestem a gitárom és láttam, hogy a gitárom mellet volt még egy, de azon egy N betű volt bele hímezve. Először azt gondoltam, hogy a családneved kezdődik így, meg aztán azt mondtad, hogy van egy húgod és mivel te nem hiszem, hogy tudsz hímezni. Így azt gondoltam, hogy a húgodé. És így találtam el a nevét - remélem, be veszi.
- Hm. Elmehetnél, nyomozónak nem gondolod - ezek szerint bevette. De még mindig fogja a kezemet. És egyre közelebb érzem a forró leheletét az arcomon. Óvatosan felnézek és azokkal a szürke szempárral találom magam szembe. Egyre jobban érzem a forró leheletét. Azt hiszem meg akar csókolni. De nem, megfogja a fejem és a homlokomra lehel egy forró csókot.
Mi ez a kellemes érzést? Még sosem éreztem ezt, lehunyom a szemem és úgy várom a végét. Ami elég hamar el is jön. Kinyitom a szemem és Castiel szürke szemével találom magam szembe.
- Sajnálom amit Lucynak mondtam. De most nekem mennem kell. Szia! - nem is tudtam reagálni, mert már ott sem volt. Lecsúszok a földre. Felhúzom a térdem és úgy várom, még meg nem érkezik Lucy.
ÍRÓI MEGJEGYZÉS
A daloknak a linkjét megtalájátok: a Dalok oldalán.
5.fejezet
A múltban írt napló
ÍRÓI MEGJEGYZÉS
Ez a fejezet a múltban játszódik egész pontosan 99 évvel ezelőtt. Amikor minden elkezdődőt. Jó szórakozást!
CASTIEL SZEMSZÖGE
1914. augusztus 30-át írunk. Nyakunkon a háború édes apám már két hete elment. Engem csak azért nem hívtak be, mert túl fiatalnak néztek, bár már 17 éves vagyok, de 13 nézek ki. Ez mind azért van, mert az Alvilágiak nem bírnak egymás mellet élni és mások életével is szeretnek játszani. Egyszerűen utálom őket, ő is miattuk szenved elvetek tőle valami nagyon értékeset a családot és most Krisztinával és Lukeval él. Hogy ez az egész mégis miért van? Ez egyszerű. A Vámpírok nagyobb hatalmat akarnak, ahogy a Tündérek, Boszorkányok és a Vérfarkasok. Ez a harc a hatalom miatt van. Lehet ez fogja okozni a fajok végét. És az emberek lesznek a ranglétra tetején? Nem, ez nem fordulhat elő. De hol van a megváltás? Az angyal, aki a jóslatban van. Vagy az Átkozott ikrek egyike meg menthetne minket, de egyik fajnak sincs semmije. Minden nap várom, hogy haza jöjjön, de még egy levél sem jön. Félek. Mi van, ha meg ölték? Nem, az nem lehet.
1918. november 20-át írunk. Vége van. Ennyi volt vége a harcnak, a vérontásnak. De hátra van még egy fontos dolog az első Béketárgyalás. Amire engem is meg hívtak, mint őrző. Hírtelen csengetnek, össze csukom a kis füzetet. Leszaladok a lépcsőn. Csak ő legyen az. Könyörgöm, ne legyen semmi baja. Megmarkolom erősen a kilincset. Amit le is nyomok és szinte kitépem az ajtót a keretből. Ők állnak előttem Apa és Luke. Apám elmosolyodik, én átölelem, amitől meglepődik, de viszonozza az ölelést.
- Castiel mi ez az érzelmi kitörés? - nevet fel Luke. Rá emelem tekintetemet és csak figyelem zöld szemeit. Elengedem apát, és Luke-ot figyelem, aki csak mosolyog és össze borzolja fekete hajamat.
- Luke ne csináld már! Idegesitő - Luke csak felnevet a reakciómra. Kedvesen rá mosolygok, közben be engedem a két férfit.
- Anya megjött apa - kiabálom ki anyának a konyhába. Aki, erre az egy mondatomra ki rohan a konyhából és apa nyakába ugrik.
- Castiel mehetünk? - Luke türelmetlenül néz rám. Hogy ő miért jön velem oda? Ez egyszerű én vagyok az ő őrzője. Igen ő egy nemes az utazok közül.
- Igen mehetünk. Sziasztok! - intek, kedvesen szüleim felé ők viszonozzák tetem.
- Luke vigyáz Castielre! - szól utánunk Anya, Luke csak int. Beszállok a kocsiba. Luke beindítja az autót.
- Castiel vannak nálad fegyverek? - néz a vissza pillantó tükörben, amiben az én arcom tükröződőik. Megrázom a fejemet. Nem gondoltam, hogy kell fegyver.
- Nem baj, majd ki veszünk neked a csomagtartóból.
*****
Kiveszünk pár fegyvert a csomagtartóból. Semmi extra csak két tör, egy készlet dobó csillagot és egy kardot. Belépünk az épületbe, ami egy hotel.
- Luke miért itt van a megbeszélés? Nem tűnünk fel az embereknek? Főleg úgy hogy nálam fegyver is van? - Luke a sok kérdésemtől elneveti magát.
- Nem vagy feltűnő Castiel. úgy nézel ki, mint egy 15 éves gyerek. A fegyverek meg nem fel tűnőek.
- Értem, de miért engem hívtál őrzőnek? Nem vagyok valami jó gyógyításban.
- Tudom, ezért jön majd ő is - kijön még? Nem szeretem, mikor rejtvényekben beszél, de nem kérdezek rá. A recepciós pulthoz lépünk. Luke elmondja a hölgynek hogy miért jöttünk ide. A hölgy útba igazit mi meg lesétálunk a pincébe ahol ez az egész gyűlés van. Egy nagy ajtó előtt meg állunk. Valaki megüti a vállamat, amire hátra nézek és egy pár felemás színű szem tulajdonosával találom magam szembe. Aki nem más, mint Lisander szóval ő a társam. Luke lenyomja a kilincset és belép a szobába, mi meg követjük őt. A szoba tel, van emberekkel, akik minket néznek. Mikor meg látnak engem meg List elkezdenek halkan kuncogni. Luke leül mi meg a két oldalára állunk. Elég hosszú az asztal mind a 10 fajnak egy-egy vezetője le tud ülni. Mi úgy középen helyezkedtünk el.
- Nem is tudtam, hogy az utazok ennyire bolondok, hogy két kölyköt küldenek őrzőnek. Vagy ennyire alul maradtatok White a háborúban? - Luke nem reagál semmit a Vámpír becsmérelésére, ami engem nagyon zavar.
- Még is, hogy mer maga ilyet mondani? Attól, hogy még kölykök vagyunk, lehetünk őrzők. És még valami, nem tűröm, hogy becsmérelje White-ot, mert attól, hogy önnek kigyúrt őrzői vannak még akkor is egy nyomorult vérszívó marad semmi több - Luke rám néz azokkal az ingerült, dühös szemekkel. Tudom, hogy mérges, de nem hagyom, hogy ilyet mondjanak neki mégis csak olyan nekem, mint ha a második apám lenne. Mindenki síri csendben van, ami megijeszt egy kicsit, de nem mutatom ki. A Vámpír nemes úgy néz rám, mint akit most meg akar ölni. Hátra löki, a székét szinte ki repül alóla, közben pedig erősen rá csap az asztalra.
- Mit képzelsz magadról kölyök, hogy így beszélsz velem? Hm? Tud hol a helyed! Ha nekem kéne, dolgoznod már rég nem lenne nyelved, amivel így beszélj.
- Mégis ki a halál dolgozna önnek szabad akaratából? És az olyanokkal, mint ön úgy beszélek, ahogy akarok. És nem érdekel, hogy Vámpír vagy nemes esetleg mind kettő egyszerre, akkor is gyűlölöm a fajtáját - a férfi hozzám vág, egy dobó csillagot. Én sikeresen elő kapom a tőrömet és kivédem. A csillag a falba vágódik és ott is marad. Elmosolyodok és felugrok az asztalra és én is hozzá vágok egy csillagot, ami csak súrolja az arcát. Még szélesebben mosolygok, amit a férfi nem bír elviselni és ő is felugrik rá. De strapabíró egy asztal! A férfi kirántja a kardját és nekem ront vele. Elkezdek hátra szaltózni. Vlad meg sem tud karcolni. Megkapaszkodok az asztal végében a kezemmel. Hallom a Vlagyimir lépteit elég közel van, egy jól időzítet, mozdulattal hátra lököm magam át a vérszívón, aki csodálkozva néz rám. Én csak rámosolygok azzal az "én győztem" mosolyommal. A vámpir nemes meg fordul és eldob egy csillagot, de nem rám céloz hanem Lisandere. Lis nem mozdul teljesen le dermedt. Jaj, ne most Lis! Rohanok, hogy kitudjam védeni, de csak arra, van elég időm, hogy el lökjem onnan. Mind ketten a földre esünk ő a földre én meg rá.
- Castiel jól vagy? - meredten néz rám. Valami forró folyadék folyik végig az oldalamon. Teljesen át áztatja a felsőmet egy vörös csepp Lisandere esik.
- Lis..ander bo..csá..nat nem ak..ar..tam - köhögök, minden egyes szónál a vér pedig csak úgy folyik a számból.
- Castiel ne beszélj! - kezét oda szorítja a sebemhez, hogy valamennyire elalítsa a vérzést.
- Nem, Lis én saj..ná..lom nem ak..ar...tam csak úgy jött.
- Ne beszéljél te idióta! - Luke hangja egész halkan és egyben dühösen hallatszót.
- Lis kezdek.... - minden el sötétült körülöttem. Tompán hallottam még a lépteket meg a beszélgetést, de aztán minden elhalkult.
****
Lassan nyitom, ki a szemeimet még mindig szédülök. Bár ez nem csoda túl sok vért vesztetem. De hol vagyok? Lassan meg próbálok fel ülni, de a fájdalom bele nyíllal az oldalamba. Elkáromkodom, magam annyira fáj, hogy vissza esek az ágyra. A hideg megcsapja a felső testemet, csak most veszem észre, hogy fél meztelenül vagyok. A sebemhez nyúlok, ami már össze van varrva egész ügyesen és jól. Biztos, hogy nem Lis tette ő nem ilyen precíz. Felülök persze kínok közt. Nagyon fáj a seb, de nem marathatok itt, bár még mindig nem tudom, hol vagyok. A vérem szagán kívül nem érzek semmi mást, meg nem is látok. A sebemhez kapok, ami rettenetesen fáj.
- Hogy égne máglyán, az a mocskos vérszívó.
- Hm.. Nem értelek meg titeket, embereket. Miért próbálkozol, hogy ha fáj a sebed? És a mások hibáztatásával mire mész? - a hang édesen egyben kérdőn csenget. Le nyúlok a cipőmhöz és az ott elrejtet, tört keresem, de nincs ott. Hol van? A hang felé fordítom a fejem, de a sötétségen kívül nem látok semmit.
- Ki vagy? És hova tetted a fegyvereimet? - hidegen cseng a hangom, próbálom nem ki mutatni félelmemet. A sok kérdésemre csak nevetést kapok válaszul.
- A fegyvereid nálam vannak - a hangot egyre közelebbről halom. Valaki el húzza a függönyt így szabadjára engedi a fényt. Ami kellemesen cirógatja arcomat, de ez nem tart sokáig. Árnyék vettül arcomra így meg pillantok egy szép lányt.
- Hm. Mondták már neked, ha nem kérdeznél sokat elég helyes lennél? A véred illata is csábbitó még egy magam fajta vámpírnak is, aki nem szereti az ember vért - elhűlten nézem a lányt. Mint az előbb kiderült, hogy ő egy vámpír. Bár ez mindent megmagyaráz a gyönyörű ezüstös hajat, vékony, de egyben erős kecses lábakat, a fehér bőrszínt. Olyan, mint egy törékeny porcelán baba. Elkezd, felém sétálni borostyán szemeivel alaposan végig néz. Elidőzik a nyakamon, a felsőtestemen meg a lábamon, aztán megállapodik a tekintete az arcomon. Leül mellém és a sebemet kezdi nézni.
- Fáj még a sebed? - ráemelem a tekintetemet és csak most tűnik fel hogy a felsője tiszta vér. Éles fogai elő bújnak rejtekhelyükről a szeme is kezd vörösen csillogni. Megijed amint észre veszi, mit nézek. Elfordítja fejét.
- Ne haragudj, csak a vér szagától nem tudom vissza fojtani a vágyaimat - elmosolyodok, megsimogatom ezüstös haját. Ő erre rám néz vörös szemeivel.
- Neked meg mondták már, hogy egész aranyos vagy mikor szabadkozol? - elmosolyodik a bókomon. Tudom, amit most fogok tenni az szigorúan tilos, de csak ő mentette meg az életemet, ennyivel tartozok neki. Legalább a vér utáni vágyait csökkentsem. El húzom a kezem a fejéről és erősen a tenyerembe harapok. A vörös folyadék csak úgy bújik elő a bőröm alól.
- Mit csinálsz? Ezt neked nem lenne szabad tenni. Mért csinálod?
- Mert tartozom ennyivel neked. Tessék - felé nyújtom a kezemet. Ő finoman hideg tenyerébe veszi és ujjaival meg fogja a kezemet.
- Óvatos leszek - lehajtja fejét a vérző kezemre először csak a lefolyt vércseppeket nyalja le kezemről, majd a tenyeremből elkezdi szívni a vért. Nem érezem a fogait a tenyeremben. Szédülök, remek erre nem gondoltam. Az előbb tértem magamhoz, de ha így folytatom, megint el fogok ájulni. Felnyögök, kínomban megint rosszul leszek. A lány rám emeli szemeit, amik most már borostyán színben pompáznak. Elemeli, a fejét a kezemtől az állán még mindig ott folyik a vérem.
- Jól vagy? Nagyon sajnálom, nem kellet volna. Túl messzire mentem.
- Semmi baj - felemelem a kezemet és letörlöm az arcáról a véremet. Furcsán néz rám, amit nem értek.
- Mégis ki vagy te Utazó?
- Honnan tudod, hogy utazó vagyok? - felnevet a kérdésemre.
- A fegyvereid elárulták. Na, meg a véred illata is rásegítet, és mind a tíz fajt meg tudom különböztetni.
- Értem. Castiel Marryweather vagyok és te? Vagy jó lesz, ha Vámpír lánynak szólítalak? - megböki erősen az oldalamat. Amire felszisszenek.
- Nem egyáltalán nem jó. Nekem is van nevem mit a többi vámpírnak vagy utazónak - mérgesen néz rám, mint akit most fog megölni. De mintha más is csillogna a szemében.
- Bocsáss meg, nem akartalak meg bántani!
- Semmi baj. Rosalia Young hívnak.
- Szép neved van - mosolygok rá. Ő csak finoman meglök. Még beszélgetünk, egészen addig még vége nem lett a tanácskozásnak.
****
Már a kocsiban ülök és csak Rosaliára tudok gondolni. Nagyon meg kedveltem, annak ellenére, hogy vámpír.
- Castiel hol jársz? - Luke hangja térit vissza a valóságba.
- Hm. Sehol csak a tájat nézem. Amúgy mi volt a tárgyaláson? - Luke rám néz a vissza pillantón keresztül.
- Nem sok minden. Én lettem a tanácsvezetője, megbeszéltünk pár dolgot.
- Milyen dolgokat?
- Azt, hogy majd nyitunk egy bentlakásos iskolát és oda jár majd minden faj gyermeke.
- Hogy mi? Én nem fogok olyan helyre járni ahol hemzsegnek az Alvilágiak.
- Mondtam, hogy nem fog neki tetszeni - mormog Lis az anyós ülésen.
- Mért neked ez az egész talán tetszik? - Lis hátra néz, egyenesen bele a szemembe.
- Nem, de nincs más választásunk.
- És ez az egész mikor lesz elkezdve?
- Nem tudom még, de az biztos, hogy sokára.
- Remek.
1997. Március 21-ét írunk. A kórházban vagyok. Hogy miért? Ez egyszerű. Krisztinát épp most császározzák meg. Igen ikreket vár. Én meg Lisanderel várom, hogy meg kapjuk a két kicsit és elvigyük őket. Még is hova akarjuk őket vinni? Ez egyszerű. Az árvaházba. Ott fognak rájuk vigyázni, és semmit sem fognak tudni az igazi életükről.
- Fiúk itt van a két lány. Vigyétek őket! És senkinek egy szót se erről - átnyújtja a két kicsit. Én kapom a legidősebbet, mert neki a jobb szeme kék a bal pedig zöld. Gyorsan fogom a felsőmet és Lisanderel ki rohanunk a korházból egészen az árvaházig. Ami nincs ám közel. Letesszük a két kicsit a dzsekimre és Lis kabátjával be takarjuk őket.
Zihálva kelek ki az ágyamból. Hol vagyok? Nézek körbe, mint egy idióta. Gyorsan az oldalamra pillantok, de nem látok semmit sem csak a heget. Forró folyadék folyik végig a kezemen.
- Mi a franc ez? - fel emelem a kezemet a számhoz és lenyalom a folyadékot. Amint megérzem, a vasat a számban rögtön le esik, hogy a saját véremet ízlelgetem.
- Nem lehet igaz már megint.
- Castiel nem lehetne csendesebben! - Lis felé fordulok, miközben a véremet nyeldesem.
- Hm.... Nem.
- Mi az már megint egy rémálom? - feláll, és felém lépdel egy köteg fáslival. Kihúzza, a kezemet a számból, megfogja és elkezdi bekötni.
- Bárcsak rémálom lett volna, Lis! De, ez sajna a múltam egy kis töredéke - Lis csak fejét csóvája.
- Most melyik eseményt élted át újra?
- Mikor minden elkezdődőt. Láttam azt a napot is, mikor először láttuk meg a két lányt.
- Igen, ez igaz. De a dolgok egyre nehezebbek lettek.
- De én, akkor sem hagytalak ott sehol. Ahogy te sem engem - csak bólintottam és az ablak felé fordítottam a fejem és nézem a csillagokat. Lis lassan felállt az ágyamról és lefeküdt aludni. Nem tudok aludni óvatosan, felállok. A hideg megcsapja a lábamat, ami elég kellemetlen. Finoman ki nyitom az ablakot és úgy nézek ki rajta. A csillagos eget bámulom. Vajon mi lehet veled Nicole? Már két éve nem láttalak. Hiányzol!